PUHA VAGY KÉRGES TALPÚ CIPŐT?
A klasszikus ortopédus vélemény szerint az amikor a babánk már jár, és az utcára megyünk vele, szükségünk van kérges talpú cipőre. Viszont egyre inkább terjed (divatba jön?) a babák puha talpú cipőben járatása. Nekem szimpatikus ez az irányvonal, viszont eléggé bizonytalan voltam azt illetően, hogy a puha és a kérges talpú cipő vajon alternatívája-e egymásnak. Időbe telt, mire rájöttem, hogy ezek inkább egymás kiegészítői. A kétféle cipő mellett szóló érvek bemutatásával látható, hogy miért.
A puhatalpú cipő mellett szóló érvek
1. forrás: liliputi.hu
- az emberiség igen sokáig járt mezítláb (és sok helyen jár ma is), így ehhez alkalmazkodtak csontjai, ízületei, inai, és a puhatalpú bőr gyerekcipők állnaklegközelebb a mezítlábas viselethez
- ebben a cipőben úgy tanul meg járni a gyermek, hogy használja a lábujjait, és a talp izmait, amit egy merev talpas cipőben nem tud - ez sokban hozzájárul az egyensúly és koordináció kifejlődéséhez és erősíti a láb ízületeit, izmait és inait
- egy ilyen cipő nem nyomja össze a lábat, a puha bőr arra engedi növekedni a kis lábat, amerre az fejlődni szeretne
- a talpon lévő reflexzónákat - szemben egy merev talpú cipővel -, járás közben inger éri, ami az egész testre nézve pozitív hatással van
2. forrás: littlebluelamb.hu
- Az egészséges lábboltozat kialakulásához, az izomcsoportok fejlődéséhez, erősödéséhez sokat kell egyenetlen talajon mezítláb mozogni, mert eközben a test folyamatosan keresi az egyensúlyi helyzetet.
- A talpban lévő idegvégződések érzékelik a talajt, és jeleket küldenek az agyhoz, hogy segítsen meghatározni, hogyan és hol kell elosztani a súlyt minden egyes mozdulatnál. A cipő változtat ezen az érzékelésen, hiszen sok információt „elnyel”. Minél vastagabb a talp, annál több a tompa üzenet.
- Mezítláb mégsem lehetünk mindenütt, ezért a sok mozgással járó tevékenységhez válasszunk olyan cipellőt, ami kényelmes, nem akadályozza a szabad mozgást és figyelembe veszi a láb anatómiai adottságait. Hogy’ biztos legyél a dolgodban, ellenőrzésképpen fogd meg két kézzel a topánkát és csavard meg minden irányban! Ha könnyedén sikerül, biztos lehetsz benne, hogy puhatalpúval van dolgod! :)
A kérges talpú cipő mellett szóló érvek
- A mezítlábas járkálás valóban ideális a lábfej boltozatát kialakító izmok munkájához, ehhez azonban rugalmas (homokos, apró kavicsos, füves) felületre van szükség. A kemény talaj (beton, parketta) ehhez nem megfelelő, ilyenkor javasolt a kérges talpú cipő viselése.
- A járás elsajátításakor fontos, hogy a bokák dőlésszöge a megfelelő irányban rögzüljön. A magas szárú kérges talpú cipők tudják ezt biztosítani.
- http://www.nfh.hu/data/cms31791/leporello_gyerekcipo.pdf
Kell-e bentre cipő?
Na jó, a beton kemény felület, amin a kis lábnak szüksége van kérges talpú cipőre a boka helyes dőlésszögének kialakulásához - de mi van az otthoni parkettával? Ott is kérges talpú cipőre van szükség? Megoszlanak a vélemények. Lehet olyan véleménnyel találkozni, hogy a babának mindenképpen legyen egy első benti szandálja is. Mások úgy látják, hogy nem kell annyira védeni a baba lábát, a szőnyeg úgyis puha, és a baba hol áll, hol ül, hol mászik, ahogy éppen kedve tartja. ("Hiába egyenes a padló otthon, akkor is ráérsz 2-3 éves korban - de akkor sem muszáj - otthoni cipőt adni.")
Következtetése(em)
Mind a puha, mind a kérges talpú cipő megfelel a célnak, ha helyesen választjuk meg a használat helyét, idejét. Azaz a folyamatos járás idejéig max. puhatalpú cipőt adjunk kintre-bentre. Majd betonra, egyenletes kemény felületre kérges talpú, bokát fogó cipőt. Ahol lehet, hagyjuk mezítláb járni a babát (homok, kavics, fű), max. puhatalpút adjunk rá. E tekintetben sokat számít, milyen a talaj a környékünkön, és a kedvenc játszóterünkön. A benti cipő kérdésében nem vagyok okos, én nem adtam rá, hadd mezítlábazzon valahol (mivel nincs kertünk). A hozzám legközelebbi álláspontot ez a cikk foglalja össze: http://babafalva.hu/mikortol-kell-es-milyen-a-jo-gyerekcipo/
NÉHÁNY SZEMPONT KÉRGES TALPÚ CIPŐ VÁLASZTÁSÁHOZ
Ezeket többnyire Internetes forrásokból gyűjtöttem, ami ésszerűnek tűnt számomra. Eltérő véleményekkel is találkoztam, ezeket feltüntetem. Idézőjellel látom el a szó szerinti vélemény-átemelést.
A jó kérges talpú cipő (a járás kezdetén)...
- ... magas szárú (merev a kérge a boka körül, puha tetővel), hogy jól fogja a baba bokáját (félcipő, papucs akkor javasolható, amikor már biztos a gyermek járása)
- ... talpa puha (egy kézzel is könnyedén meg lehet hajlítani)
- ... talpa csúszásgátló
- ... sarkokkérge erős, hogy a sarok ne csúszkáljon
- ... talpa elnyeli a rázkódásokat
- ... könnyű
- ... bőrbarát, természetes anyagú
- ... kényelmesen állítható egyéni lábformákra (cipőfűző, tépőzár segítségével)
- ... szélessége igazodik a baba lábfejének arányaihoz (orra és talprésze széles a hosszához viszonyítva, ún. WMS-arány)
- ... strapabíró (minőség és design függvénye is, pl. a peremes cipők orra kevésbé kopik)
- ... jó nedvszívó, légáteresztő
Talpbetét
1. álláspont: A beépített betét használatát az ortopédusok sem javasolják, hiszen gyengíti a lábboltozat izmait, mivel azoknak nem kell dolgozniuk. ("Kifejezetten káros a gyerekcipőbe eleve beépített magas lúdtalpbetét használata. Pl. Siesta!!!") Max. olyan betét legyen a cipőben, ami a belső oldalán nincs megemelve, hiszen így a lábfej izmai valóban munkára vannak kényszerítve (pl. lágyékbetét, azaz a sarok és a bütyökrész között ívelő, két végén támaszkodó, rugalmas híd; plasztikus talpbélések és ujjkapaszkodók). A harántemelést (azaz a talpbetét belső felének magasítását) azért szokták alkalmazni, hogy a bokák befelé dőlését ellensúlyozzák, de ehhez a szupinált sarok megfelelőbb (ld. alább). A cipő középrésze viszont tartsa jól a gyerek lábát középrészét, hogy a talp saját izmai ne nyúljanak ki.
2. álláspont: "A harántemelő nem szükséges, azt viszont nem merném állítani, hogy bármi bajt is csinál, pláne ha többféle cipőt váltogat és mezítlábazik is."
'Első lépések' cipők (First steps)
Egyes márkák kínálnak ilyen modelleket, 20-as méretig. A különbség az orr formájában van: kissé szögletes (nem pedig kerekített), hogy a járni tanuló baba szét tudja benne teríteni a lábujjait a kapaszkodáshoz. továbbá könnyítettek, nagyon hajlékony a talpuk, és megfelelő saroktámasz van bennük.
Szupinált talp
A bokát a cipő kifelé dönti azáltal, hogy a cipő sarka asszimetrikus, a belső fele magasabb. Az emelés a befelé bicsakló bokákat ellensúlyozza.
Az ortopéd orvosunk szerint olyan cipő kell, ami kifelé dönti a lábfejét (vagyis szupinált).
Leírások erről bővebben:
Használt cipő
A hivatalos vélemény: "ne adjunk ilyet a gyermekre, még a játszótérre se". "A használt cipők olyanok, mint annak a lábnak a tükörképei, amelyek jártak benne."
Ugyanakkor jó, ha a babának több cipője van, mert így nem szokik bele a lába az 1-2 általa kitaposottba. Nem biztos, hogy 3-4 (5-6) pár cipőt meg tudunk engedni magunknak újonnan. És mit csináljunk az örökölt cipőkkel? Ezek a szempont adnak szerintem helyet az újszerű állapotú használt cipők használatának, módjával persze. "Használt lábbeli csak bizonyos keretek között egészséges, ha nem lestrapált, kitaposott, félrejárt cipőről van szó."
Hány pár cipőre van szükségünk?
Ajánlatos, hogy az első kérges talpú cipő tavasszal és nyáron szandál, ősszel zárt cipő, télen bakancs/csizma legyen legyen. Alapként azt szokták javasolni, hogy a gyermeknek legyen minden évszakban egy zárt cipője és egy szandálja.
Nem érdemes egy számmal nagyobbat venni, mint ahogy belenő, mert előfordulhat, hogy a cipő szélesebb is, és nem tartja megfelelően a lábat.
"Minél többféle, igényes, méretben és bőségben megfelelő lábbelit használ az egészséges gyermek, annál jobb."
Milyen típusú cipőre van szükségünk?
Az ajánlások szerinti minimum...
...tavasszal és ősszel: 1 átmeneti cipő + 1 gumicsizma
...nyáron: 1 zárt cipő + 1 kérges szandál
...télen: 1 béléses, meleg cipő (bakancs, csizma - utóbbival könnyebben boldogulunk)
Persze tudjuk, hogyan piszkolják, vizezik össze a gyerekek a cipőjüket. Ezért jó, ha van egy "sportcipő" is - kismotorozáshoz, csúszdázáshoz, játszótérre.
Honnan tudom, hogy kinőtte a cipőjét?
Ellenőrizzük gyakran (2-4 hetente) a lábméretet, így meg tudjuk állapítani, ha egy cipő hamarosan kicsi lesz. A babák puha lábfejükön kevésbé érzik a fájdalmat, ezért sem jelzik, ha kinőtték a cipőjüket. Jelzés értékű lehet a pirosodás vagy a bőrkeményedés, vagy ha a kicsinek több cipője van, és nem akarja felvenni az egyiket.
TOVÁBBI FORRÁSOK
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése