Én részben a kötődő nevelésről olvasottak alapján, részben saját szívemre-érzéseimre hallgatva döntöttem az együttalvás mellett. Ez egy igazi mózesi kérdés - remekül szét tudja választani az embereket, ha állást kell benne foglalni. Ezért is formálódott az alábbi bejegyzés teljesen szubjektívvé, a végén linkajánlóval, megadva az objektívebb vélemények begyűjtésének lehetőségét. Tehát akkor (majdnem) in medias res:
Eddig gyakorlatunk
Az első időkben, amikor egyedül voltam a babámmal, egy szopipárnával körbekerítve aludtmellettem a franciaágyon. Éjjel soha nem aludtunk szoros testközelségben, mert
- nem találtam számomra kényelmes pózt, amivel körülölelhetném;
- picit féltem, hogy mocorgással ébresztgetjük egymást majd éjjelente;
- a baba soha nem jelezte, hogy többre lenne igénye, sőt úgy tűnt, hogy számára is ez kényelmes és biztonságos megoldás (hiszen minden nyekkre elérhető voltam).
Testközelségben alvás nappal volt hordozókendőben. Egy idő után átváltottunk azoldalkocsis megoldásra, azaz a baba az én oldalamon aludt saját kiságyában, illetve 10 hónapos korától ágyikójában.
Bevált az együttalvás?
Igen! Az eszemmel tudom, hogy a külön szobának is vannak előnyei a szülők számára, de még most is nehezemre esik arra gondolni, hogy éjjelre egyedül hagyom egy sötét helyiségben a gyermekem. Talán azért, mert nekem sok emlékem van arról, mennyire rettegtem gyerekként a sötétben, ha éjszakánként fölébredtem - ki tudja. Másrészt úgy hallottam többektől, hogy a külön szobának az első időkben inkább hátrányai vannak: éjszakánként pattoghatunk ki az ágyból ahelyett, hogy félálomban túlesnénk a szopizásokon (tápszeres babánál persze mindegy). Más kérdés, ha a baba hortyogása miatt az anya nem tud pihenni, vagy a kisgyermek maga szeretne saját szobában aludni (ilyenekről is hallottam már).
Mikor lesz így külön szoba?
Elméletileg el tudom képzelni, hogy az éjszakai szopik és ébredések lecsökkenésével egy baba bármikor átrakható külön szobába. Az egyéni, hogy ez melyik babánál mikor jön el. Az érzelmi szükségletek még egyénibbek. Mint mindenben, e téren is számít amegszokás (a kisbabakor rutinja), ezért az a gyanúm, hogy fél éves kor után az idő múlásával nehezebb a dolgunk. Legalábbis addig, amíg nincs a gyermekünk azon az értelmi szinten, hogy megbeszéljük ezt vele. Számíthat az is, hogy általában önállóan alszik-e el a pici, vagy ott vagyunk vele, és elaltatjuk. És hogy van-e a nagyobb testvérnek külön szobája, ahová a picit is be tudjuk rakni egy idő után.
Eddigi beszámolókból úgy látom, hogy kb. mindenre rá lehet szoktatni a babát, kérdés persze, hogy milyen áron. Vannak gyerekek, akik könnyedén elfogadják a külön szobát és egyedül elalvást, és vannak, akik szorongóbbak / kötődőbbek / mások az igényeik. Ezért szerintem bármikor lehet próbálkozni - a gyermek reakciójából úgyis látszik, mennyire vevő az ötletre. Mint mindenben, az erőltetést és a trenírozást nem tartom a legjobb megoldásnak, akkor inkább kivárok és ötletelek, hogyan lenne mindenkinek jó.
Ami minket illet, még nem tudom, mikor érezzük majd idejét a külön szobában alvásnak. Mindenképpen azt szeretném, hogy ez ne egyfajta száműzetés legyen majd a gyereknek, hanem vágyott vagy jószívvel elfogadható állapot. Most nem érzem, hogy másfél-két éves kora előtt próbálkoznék külön szobával. Semmiképpen sem olyan indokkal, hogy "már elég nagyfiú vagy", hanem inkább egyfajta ajándékként kínálva a saját szobát, ahol saját kuckója, birodalma lehet. Nyitott ajtókkal aludva, és felhatalmazással, hogy bármikor szóljon vagy átjöjjön a gyermek.
Az együttalvás párkapcsolatra gyakorolt hatásairól
Szerintem sokakban felmerülő kérdés, és el tudom képzelni, hogy páran ebbéli félelmükben, illetve ellenérzéseik miatt teszik külön szobába a picit. Ha csak az apa szeretné kívül tudni a hálószobából a picit, az az anyában komoly konfliktust okozhat, kellemetlen választás elé kerül. Valahol természetes a férfi részéről, hogy a párkapcsolati tűz melegét szeretné őrizni, de az sem várható el egy baba érkezésekor, hogy az élet úgy menjen tovább, mint előtte.
Az persze fontos, hogy az apa ki tudja pihenni magát éjjel (neki több esélye van rá, mint a szoptató anyának), mert két kialvatlan, feszült ember könnyebben súrlódik. Ha a baba ebben akadály (és nem áll át az apa szervezete az ébredésekre), akkor kell valami megoldást keresni (pl. néha egy-egy éjszakát külön alszik).
Azoknál a pároknál, akik az együttalvás mellett döntöttek, negatív hatásokról eddig még nem hallottam, maximum olyan esetben, ahol a gyermek a két szülő között aludt. (Ez csak akkor szerencsés hallomásom szerint, ha az anya és az apa harmóniában vannak egymással, különben a kicsi feszültségmezőben alszik...)
A párkapcsolati intimitást pedig nem zavarja az együttalvás, csak a helyszín változik...
További cikkek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése