Kezdő mamáknak 1. - Babasírás

A babám születése előtt többször megkörnyékezett a szorongás: honnan fogom tudni, miért sír a babám? "Lesz, ami lesz" felkiáltással intéztem el a kérdést, mígnem olvastam egy jó írást a témában. Szeretném megosztani, amire emlékszem belőle, saját tapasztalataimmal kiegészítve.

A SÍRÁS OKAI

Alapvetően 4 okból sír egy újszülött:

- éhes

- fázik

- melege van

- fáj valamije (leginkább a hasa)

Ehhez jöhetnek még további okok:

- álmos

- fáradt

- tele van a pelusa

- unatkozik

- kényelmetlen a ruhája

- nem tetszik neki a testhelyzet, amiben van (pl. függőlegesben akar inkább lenni, vagy kifelé nézni)

Lelki szinten:

- közelségre vágyik

- a magzati létben vagy a születéskor szerzett negatív élményeit dolgozza fel

Talán nehéz elhinni, de a lista véges. :) Mire pedig mindezt végigpróbáljuk, a baba reakcióiból újabb ötletek merülhetnek fel bennünk, mi lehet a probléma tulajdonképpen.

NÉHÁNY GONDOLAT a sírásról

A kisbaba nem sír ok nélkül. Ezt onnan tudom ilyen biztosan, hogy az első éhségéig egy hangja nem volt a picimnek, csak nézelődött csodálkozva, hogy hová is került ő tulajdonképpen. (Traumamentes születése volt, így érthető, de akkor is meglepő volt számomra a nyugalma...) 

Pár hét alatt megtanuljuk megkülönböztetni a sírásfajtákat. Az éhes sírást egész biztosan, legalábbis nálunk összetéveszthetetlen (üvöltés) volt. A hasfájós sírásnál a baba felhúzkodja a lábait, hátrafeszíti magát vagy épp ellenkezőleg, összegörnyed. És így tovább. Nem kell aggódni, hogy a gyermek traumatizálódik eközben (én ettől tartottam a leginkább), hiszen ott vagyunk vele, és próbálunk reagálni az igényeire. Legfeljebb nem azzal, amire ő számított, így továbbra is jelez nekünk.

A sírás a babák természetes állapota (?) Igen, egyfelől ez az egyetlen módjuk a verbális kommunikációra (ha ez annak nevezhető). Viszont sokszor hallottam, hogy "ne aggódjak, az a baba dolga, hogy sírjon". Ezzel már nem tudtam azonosulni. Szerintem az a dolga, hogy sírással jelezzen, nekem meg az a dolgom, hogy kezeljem a helyzetet. Nagyon pici babánál helyénvalónak tartom, ha "körül van ugrálva", hiszen annyira magatehetetlen. Ahogy nő a pici, persze elvárható tőle, hogy ő alkalmazkodjon hozzánk, ehhez a tanulási folyamathoz viszont időre van szüksége. (Kivéve a kényszerhelyzeteket, pl. ha van nagyobb testvér, vagy az anya más okból elfoglalt. Ilyenkor gyorsított leckében van részük.)

Mindenre cici a megoldás? Erről nincsenek első kézből tapasztalataim, de a kötődő nevelést állítólag sokan úgy értelmezik, hogy minden nyekkre cicire teszik a babát. Ez nekem sosem jutott eszembe, próbáltam inkább kideríteni, mi lehet a baja. Nem tartom szerencsésnek abból a szempontból, hogy ez rögzül mintának. (Hozzáteszem, az első hónapban napi 6 órát szoptattam (12 alkalommal fél órát), mert ennyit igényelt a baba, ez az idő a felére csökkent 2 hónapos korára.)

A babasírás nagyon idegesítő. Főleg a saját gyerekünké. Mondanám, hogy erre nem árt lelkileg felkészülni, de úgy gondolom, hogy erre nem lehet... Inkább csak jusson eszünkbe a megfelelő pillanatban, hogy épp azért tesz feszültté minket, mert arra van kitalálva, hogy cselekvésre késztessen. Igencsak kell az önkontroll ahhoz, hogy szelídek tudjunk maradni akkor is, amikor tehetetlennek és kényszerítve érezzük magunkat a babasírás által. Az a szerencse, hogy az ölelés, dalolás, ringatás, és a cici/kisujj szopizása a problémák többségét megoldja. :)