2013/05/06

Zenei nevelés 3. - Hangszerek

A hangszerek fontos részét képezik a zenei életünknek. Még ha elektronikusan hallgatjuk is a zenét, a körülmények és a hangulat alapján törekszem arra, hogy ne passzív hallgatók, hanem aktív alakítói legyünk a zenének. A zene ezáltal nem szórakoztató háttérzajként van jelen a kicsim életében, hanem aktív figyelmet fordít rá.
A hangszerkészletünk sokféle hangszerből áll, mert a változatosság gyönyörködtet. Próbálom időrendben összeszedni, mivel zenéltünk.

Rázogatók

Maracas
Alaphangszer babáknál. Nekünk is az első hangszerünk volt - 3 hónaposan már fogta, rázta őket. Jó tudni, hogy mindig párban adjuk a kicsi kezébe, hogy egyformán fejlődjön a kézügyessége.

Zenedobozok
A maracas házi készítésű alternatívái: bármilyen zárható és kézbeillő tárolóeszközt (kartondobozt, pezsgőtabletta-tokot, kisebb alumínium üdítős dobozt, 0,33l-es műanyag flakont) megtöltünk aprószemű magokkal, és már elő is állt a hangszerünk. Érdemes kísérletezni: egész más hangja van a rizsnek, lencsének, kölesnek, lenmagnak... Ügyeljünk arra, hogy ne legyen egyszerűen nyitható! :) Esetleg varrhatunk (vagy ragaszthatunk) rá borítást filcből, textilből, hogy védje a kinyitástól, és kellemesebb legyen a tapintása.

Kör száncsengő
Én nagyon szeretem a kialakítását és a hangját is. ebből is kettő kell. Figyelem!: a csörgőket megrágja rajta a pici, amíg a száj a legfőbb megismerési szerve (mondjuk 1 év alatt).

Shekere
A hangzása miatt ez mindig is a kedvenc hangszereim egyike volt... így az elsők között szereztem be otthoni zenéléshez. A dolog szépséghibája, hogy ehhez tényleg meg kell erősödnie a baba kezének, mert nagyobb és nehezebb a többi csörgőnél. A mai napig inkább én használom közös zenélésnél.


Ütős hangszerek

Csörgődob
Onnantól volt bevetésen nálunk, hogy a babám ülni tudott. Nekünk eredeti, bőrrel bevont fa dobunk van, és jól bírja a gyűrődést (a műanyagokhoz nem vonzódom e téren sem, sem esztétikailag, sem a hangjuk miatt).

Ritmusfa
Önmagában és a csörgődobhoz egyaránt használjuk.

Metalofon, xylofon
Ahogy az előző bejegyzésben már említettem, én egy profibb változatát vettem meg ezeknek, az Auris 8hangú diatónikus harangjátékát. Egyrészt a csodálatos hangja, másrészt azért, mert biztos voltam benne, hogy ezen tiszta a zenei hangok hangmagassága. Drága, de csúcsminőségű, örök darab.

Fúvós hangszerek

Sípok
Nem az első hangszerek között van, amit a baba megtanul használni. Utána viszont nagyon jó móka fújogatni őket. Többféle sípunk van: diósíp, kakukksíp, madársíp (képeken ebben a sorrendben) - mindegyik másféle hangot ad, amit lehet szájjal is utánozni.


Egyéb

Hangfáklya / dallamhenger
Egy golyót kell körbevinni a különböző hangmagasságot adó fa lapok között. Nagyon szép hangja van, és jó kézügyesség-fejlesztő. A kisfiamnak kis időbe tartott megtanulni, hogyan kell pörgetni benne a golyót, de másfél-két éves kor között valahol megtanulta.

Búgattyú
Ezt a fiam még 3 évesen sem tudja jól használni, de mindig nagyon érdekelte a működése (ritmikusan kell széthúzni, és ahogy tekeredik  fonal, és pörög a középső egység (vigyázat, nagyot üt!). Közösen szoktuk húzogatni a fogantyúkat szét és össze. Egy nagyobb lyukú gombból és

Egzotikus hangszerek

Esőcsináló bot & Óceándob (tenger morajlása)
Ilyen hangszereink nincsenek, de megfigyeléseim szerint ez a két hangszer nagyon népszerű a kisgyerekek körében. Mindkettőből létezik strapabíró műanyag gyerekváltozat, egész szép kivitelezésben - mivel ezek sérülékeny hangszerek, ebből elgondolkoznék, hogy a műanyagot vegyem-e.

Beszerzés

http://www.horzrt.hu/ > Zenei nevelés
http://fakopancs.hu/jatekhangszerek/
http://www.kreativpuzzle.hu/gyermekhangszer-c-97.html
http://nepihangszerek.hu/
http://www.fahangado.hu/ (a Vörösmarty téren is megtaláljuk az adventi vásárban)
http://corpus.hu/nepi-hangszerek-hu.html
http://www.fairplaytrade.hu/103-hallas-fejlesztes/http://www.fairplaytrade.hu/132-hallas-fejlesztes/

2013/05/05

Zenei nevelés 2. - Saját tapasztalatok 0-3. év

Néhány gondolat és tapasztalat erről a témáról, személyes forrásból - ahogy tudatosan vagy kevésbé tudatosan én fejlesztettem a kicsimet. (Nincs komoly zenei múltam, viszont nagyon szeretem a zenét és a táncot. Nekem azt az önfeledt örömet adja, amit a gyermeki létezés is jelent... talán ezért is lett lényeges eleme a zene gyereknevelésnek.)

KISMAMAKÉNT...
... sokat olvastam a klasszikus zene babafejlesztő hatásáról, így - mivel én is nagyon szeretem - a zenehallgatás hangsúlyos eleme lett a várandósságomnak. Igyekeztem minden nap leülni nyugodtan egy fotelba, és csak "lenni", élvezni a zenét. (Ha ezt most megtehetném...)

Miket hallgattam, amit szívből tudok ajánlani?
- Mozart, Bach gyűjtemény (pl. Mozart for Babies CD-k: For Bedtime, For Playtime)
- Vivaldi: Négy évszak (ez akárhányszor belefért egy napomba)
- Nagy klasszikus babalemez 1-2.
- Bizek Emi Álomszép lemezei
- mindent, amit szeretünk és éppen ami jó érzéseket vált ki belőlünk (nekem ilyenek voltak: Café del mar, Ghymes, Happy Feet soundtrack)

Mi nem jött be?
Különböző fórumokról és honlapokról regisztrált tagok és odatévedők rengetegféle babazenét tölthetnek le (pl. CanadaHun; HotDog). Én belehallgattam a Babies go... sorozat egyes lemezeibe (Babies Go Abba, Elvis, Rolling Stones). Néhányat mulatságosnak találtam, és nagynéha hallgatgattam, de nem jellemzően. Raimond Lap és Szinetár Dóra sem lett a kedvencem, pedig az ő lemezeik is elég népszerűek. Akkor már inkább azok a modern zenék, amit egyébként szeretek.

0-8. HÓNAP

Énekhang
Ebben az időszakban leginkább a saját énekhangom hallotta a babám. (Meg is lett az eredménye, sokkal tisztább és erősebb a hangom, mint szülés előtt...) Énekeltem neki népdalokat, bölcsődalokat, mindent... Ihletet az általános iskolai ének-zene könyveimből merítettem, elénekeltem belőle mindent, ami eszembe jutott. Voltunk egy Ringató foglalkozáson is, amit akkor a magunk számára korainak éreztem, de segített feleleveníteni a zenei tudásomat.

Zeneterápiás hangszerek
Nem tudok hangszeren játszani, illetve szintetizátoron annyira, amennyire autodidakta módon eljutottam. Viszont találtam két olyan hangszert, amivel gyönyörűen lehet kezdőként is "zenélni":

Hokema Sansula Kalimba

A hangja szépségét alkotója mutatja be: http://www.youtube.com/watch?v=sR2x1AIt3TI

Az ára nem túl baráti, ezért várandósan vagy két hónapig jártam be az üzletbe simogatni a hangszert, mire elszántam magam. A kúszás kezdetéig minden nap többször használtuk. Utána a fiókba került, hogy még véletlenül se rozsdásodjon be a rácsorgó nyáltól és a ragacsos kis kezek tapogatásától. :) Két éves kor óta ismét aktívan használjuk. Palya Bea Altatók c. lemezén meglepetten  ismertem fel a hangját. :)
Magyarországon itt kapható: http://www.ethnosound.hu/http://www.rezgesterapia.hu/wellness.html

Auris 8hangú diatónikus harangjáték /metalofon/
A klasszikus metalofon high-end, gyönyörűen megszólaló változata, rézből, kristálytiszta, gyönyörűen csengő hanggal. Budapesten itt kaphatók Auris termékek: http://katica.hu/termekcsoport.php?csoport=Hangszerek
Bécsben például itt: http://www.lebens-raum.biz/ (a bolt választéka sokkal gazdagabb, mint ami fent van a honlapon).

Elektronikus zene
Az első évben néhanapján feltettem azokat a lemezeket, amiket a baba a pocakban hallgatott - puszta kíváncsiságból: jelét adja-e, hogy felismerte? Nos, jel maximum annyi volt, hogy a kicsi megnyugodott.  Néha gépzenére táncoltunk, vagy ritmusra ringatóztunk a fitneszlabdán. Ez egy kellemes program volt mindkettőnknek, nem gyakran és összességében nem sokszor. Nem szerettem volna túlterhelni a pici idegrendszerét túl intenzív benyomásokkal - inkább énekeltem, dúdoltam neki.

8-15. HÓNAP
2 szempontból is mérföldkő volt a 8. hónap a zenei nevelésben: 1. elkezdtünk járni babakoncertekre; 2. megvettem az első népdalos lemezünket (Bartók Béla: Képeskönyv gyermekeknek népdalfeldolgozások), és innentől több elektronikus zenét is hallgattunk.

Müpa babakoncert
8 hónapos kortól 3 éves korig jártunk minden második hétfőn a Művészetek palotájába Babakoncertre. A 30-45 perces koncerten a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatói adnak elő a babák számára válogatott klasszikus és népzenei műveket. A gyerekek körben leterített szőnyegeken kúszhatnak-mászhatnak, táncikálhatnak. A zenehallgatás után a kicsik testközelből megismerkedhetnek a különféle hangszerekkel (a hangszer-összeállítás koncertről koncertre változott). A babámnak nagyon sokáig az intimitás élményével kötődött össze a zenehallgatás: az ölembe bújva, ujját szopva figyelte a zenészeket és mosolygott, ha számára ismerős vagy kedves dallamot hallott.
Tipp: két héttel előre váltsunk jegyet, mert elfogy! (10:15 és 11:30 a lehetséges időpontok - az utóbbin kevesebben szoktak lenni - ha belefér a napirendünkbe, érdemes akkor menni.)

15-36. HÓNAP

Tesz-Vesz Muzsika
15 hónaposan újabb mérföldkőhöz értünk: elkezdtünk járni Tesz-Vesz Muzsikára Hegedűsné Tóth Zsuzsához, szintén a Müpába. Az ő foglalkozása abban különbözik más ringatós-éneklős baba-mama foglalkozásoktól, hogy eszköz-központú. Vagyis a gyerekek különböző hétköznapi tárgyak segítségével  (kendő, kosár, gomb, légycsapó stb.) a mondókák és énekek közben különböző feladatokat hajtanak végre. A foglalkozás mindig hegedűkísérettel aláfestett mesével zárul, utána pedig ki lehet próbálni különféle hangszereket (kishegedűt, gitárt, citerát, népi hangszereket). Többféle hasonló foglalkozáson voltunk még az elején, de úgy tapasztaltam, csak a tárgyhasználattal egybekötve képes lekötni a kicsim figyelmét az éneklés, mondókázás 45 percen keresztül. Nagyon szeretem Zsuzsa kreativitását, nagyon bejött mindkettőnknek a "Zsuzsi-muzsika", ahogyan egymás között hívjuk.